Habár a művészi fokon végzett virágrendezés újkorinak tűnhet, azért az emberiség története és a virágok ilyen- vagy olyan felhasználása egyidősnek tekinthető. Idézzük fel történelmi tanulmányainkat és gondoljunk a Kr. e. 3000-400 között kulturálisan- és kertészeti szempontból is virágzó Mezopotámiára, azon belül is Szemirámisz királyné híres függőkertjére – a kertrendezés, a tudatosan, csak dekorációs célokkal nevelt növények kultúrája innen eredeztethető.
A virágzó növények tudatosan kompozíciókba történő rendezésének első megdönthetetlen bizonyítékai Egyiptomhoz köthetőek. Ismerünk olyan Kr. e. 2500 körül keletkezett domborműveket, falfestményeket, melyek már megörökítették az első kompozíciókat. Kultúrájuk fontos része volt a virágok különböző ünnepekkor, életeseményekkor történő dekorációs felhasználása, nem csak környezetük, vagy a szakrális terek díszítésére, de öltözéküket, hajukat is előszeretettel ékesítették, és ajándékba is gyakran vittek virágkészítményeket. Nagy valószínűséggel a virágok tudatos rendezésére specializálódott szakmák is ebben az időszakban jelenhettek meg, az első virágkötők.
Az antik népek közül talán a görögök virágkötészete tekinthető a legfejlettebbnek: Isteneik szobrait, templomait virágfűzérekkel díszítették, a papok és papnők is virágkoszorúkat viseltek szertartások idején. A lakomákon a férfiak fejüket és karjukat rózsakoszorúkkal ékesítették és gazdag asztaldíszekkel szépítettek. Ők készítették vágott virágokból az első tűzött virágtálakat. A koszorúk, alapok kötését, az úgy nevezett ’görög koszorú’ feltalálását is hozzájuk kötik – tévesen, ugyanis nem közismert, - de a koszorú használatát valójában kis-ázsiai népektől vették át. Használták is előszeretettel, hiszen babérból, borostyánból és egyéb örökzöldekből valamint virágokból font koszorúkkal jutalmazták költőiket, bajnokaikat, köztiszteletben álló személyiségeket, de a kegyeleti virágdíszek is elterjedtek voltak már ekkoriban.
A rómaiak – sok minden más mellett – a virágkötészetben is sokban merítettek a görög kultúrától, a legfontosabb különbség a felhasznált virágok mennyiségében mutatkozott meg – igen jellemző volt a túlzás. Külön ünnepük is volt már – a Florália – mely a virágok ünnepélye volt és május elején tartották. A tavaszünnep áldozatbemutatással kezdődött, majd a résztvevők virágokkal feldíszítve vonultak az oltárokhoz, végül játékokkal fejezték be az eseménysorozatot. Hadvezéreket, ünnepelt bevonulókat előszeretettel vezették át virágszirmokon és a szerelmesek fekhelyére szórt rózsaszirmok is ebben a korban váltak elterjedtté.
Róma bukása után a Bizánci Birodalom vitte tovább a növények felhasználásának dekorációs elveit, melyek később csaknem kikoptak Európa legnagyobb részéről és csak a sötét középkor után, a román kor kolostorainak és szerzetes rendjeinek köszönhetően maradtak fenn, és kaptak új lendületet a keresztesek felfedezései hatására. Új növények, új módszerek megjelenése jelentékeny hatással bírt a kor virágkultúrájára. A koszorúkötés tulajdonképpen a lovagkorban vált általánossá Európa-szerte (rózsafűzér). A barokk kort az olykor túlzóan gazdag díszítés, és a kertek geometriai elrendezése jellemezte.
A XVII. századra fontos szerephez jutottak a szárazvirágok is, - akkoriban még csak babonás meggyőződésből, de illatos levelekből, szárított virágokból kötött csokrokat hordtak magukkal, vagy helyeztek el szekrényeikben – kezdetleges „pot-pourri”- ként. Erről a témáról ITT is olvashatsz.
Az ókori kultúrák közül az egyiptomiak mellett a kínaiak játszották a legnagyobb szerepet a virágkötészet kezdeteiben. Történelmi adatok alapján, már az ősi Kínában is foglalkoztak a virágok művészi elrendezésével. Oltárokat díszítettek, vágott virágokat vízbe állítva dekoráltak, ajándékozták is szeretetük, elismerésük jeleként. Mivel a buddhista tanítások tiltják az élet bármely formájának kioltását, ezért csak nagyon visszafogottan, és indokolt esetben használtak vágott növényeket, nagyon gyakran más művészeti (festett, faragott, hímzett) módokon ábrázolt virágokkal helyettesítették azokat. Ugyanezen indíttatásból főleg kezdetben az elkészült kompozíciók csak egy virágot tartalmaztak, és azoknak sok különböző aspektusból jelentős tulajdonságát is figyelembe vették – erősen alkalmazták a virág-szimbolikát. (X) A japánok világszerte elterjedt és közkedvelt virág-rendezési módszere, az ikebana (”életben tartott virág” (japánul: 生花)) is hasonló eszmei háttérrel rendelkezik. A buddhizmus, a shinto vallás, a letisztultság, az élet nagyfokú tisztelete mind felfedezhetőek benne. A hagyományos japán virágkötészet nem esztétikai hatásokra törekszik, hanem mindig elvont gondolatokat, fogalmakat akar megjeleníteni.
Amire szükség lesz:
- szép színű Szalag
- néhány Fejvirág,
- pár Zöld levél
- Ragasztó, ragasztópisztoly, olló és egy kis fantázia!
Jó munkát!
